Bemutatkozó

Szervezetünket 1995-ben alapították fiatal orvosok és pedagógusok.

Célunk az volt, hogy megpróbáljuk segíteni az általános- és középiskolákat a szexuális nevelés oktatásában. Nagyon nehéz kérdés ez a gyakorlatban.

A szülő az iskolára hárítaná ezt a feladatot, az iskola pedig a szülőtől várja el a gyerek pszichoszexuális fejlődésének segítését. Igazából mindkettőnek fontos feladata van.

A családé a morális nevelés, a megfelelő értékek és olyan szülő-gyermek kapcsolat kialakítása, ahol a gyerek bármikor bizalommal fordulhat a szüleihez, akár a szerelemmel, szexualitással kapcsolatos – ma még mindig tabuként kezelt – kérdésekkel is. Az iskola dolga (ha lehet, a védőnői szolgálattal karöltve), hogy azokkal az ismeretekkel vértezze fel a gyerekeket, ami a szexualitással kapcsolatos biológiai, egészségügyi információkat tartalmazza.

Érdekes kettősség jellemzi a szexualitást. Míg a médiákban, a társaságban, a köznyelvben a durva, pusztán a nemi aktusra korlátozódó téma megjelenítése mindennapos, addig a gyerekek normális fejlődéséhez szükséges ismeretek korrekt átadása akadályba ütközik a helyes megközelítés ismeretének hiánya miatt.

Bár mindenkinek volt olyan gyermekkori élménye, amikor olyan helyzetben volt, hogy szexualitással, nemiséggel kapcsolatos kérdésére, problémájára nem kapott választ, és ez feszültséget okozott benne, mire odakerült, hogy saját gyerekénél kellett volna ezt megoldani, ő is csődöt mondott. Ezen nem is csodálkozunk, hisz ezt előbb meg kell tanulni, hogy magunk is taníthassuk később.

Ezt felismerve próbáljuk meg segíteni az iskolákat a fenti kérdés megoldásában. Alapítványunk két könyvet ajánl.

Az egyik a Beszéljünk erről… című szexuális ismeretterjesztő segédkönyv, mely a gyerekeknek szól elsősorban 10-12 éves kortól, minden olyan ismeretet tartalmazva, mely elengedhetetlen a normális pszichoszexuális fejlődéshez. A könyvet az Oktatási Minisztérium 1996-ban felvette a segédkönyv-listára. Eddig 1,190 általános- és középiskola tanulóinak az oktatását segíti. A könyv nagy előnye, hogy szülői, ill. tanári segédlet nélkül érthető. A könyv a mai napig a Védőnői Szolgálat hivatalos kézikönyve.

Ehhez a könyvhöz elkészült egy Tanári Kézikönyv, melyet Csendes Éva írt. Ez a segédlet ingyenesen letölthető honlapunkról. Célja, hogy módszertani segítséget adjon a téma oktatásához a pedagógusoknak.

További segítség egy 133 perces oktatófilm, mely hét témát mutat be a Debreceni Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikájának oktatóinak segítségével.

A másik könyv címe Hallgatag falak. Ez elsősorban a családon belül elkövetett szexuális erőszakról, annak jellegéről, felismeréséről beszél. Ezt a könyvet pedagógusoknak, szülőknek szánjuk.

Alapítványunk több programban vett részt. Tartottunk pedagógusoknak szóló továbbképzést, ahol a szexuális neveléshez szükséges ismereteket adtuk át. Több száz iskolába jutottunk el elsősorban AIDS ismeretterjesztő, illetve szexuális ismeretterjesztő előadásokat tartva. Részt vettünk speciális gyermekotthonokban nevelkedő lányok oktatásában.

Alapítványunkat több szervezet is támogatta mind szakmai, mind anyagi szempontból. Ezek:

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
Egészségbiztosítási Pénztár
Mentálhigiénés Programiroda
ORFK Bûnmegelõzési Osztály
Organon Hungary Kft.
Schering Kft.
Országos Játék Alap
Egészségügyi- Szociális- és Családügyi Minisztérium

Szexuális nevelés helyzete ma Magyarországon

1. A szülők óriási többsége nem tud olyan kapcsolatot kialakítani gyermekével, hogy a még ma is tabu témának tekintett szexualitásról szégyenérzet nélkül tudjon vele beszélni. Így a megfelelő szocializáció hiányában e felnövekvő generáció sem lesz képes saját gyermekével jó kapcsolatot kialakítani. Emellett hiányzik a szülők megfelelő tárgyi tudása is.
2. Az iskolák, pedagógusok a szexuális nevelést nem tekintik feladatuknak („mindent a mi nyakunkba varrnak”), a többség felfogása szerint ez a szülők dolga. Ha másként gondolkodik, akkor pedig ott van, hogy a pedagógus is ember, így az iskolában sem viselkedik másként ezzel a témával, mint otthon (tabu).
3. Egységes, szervezett szexuális nevelés nincs ma Magyarországon. Szervezett formában egyedül az AIDS megjelenése után indult akció, melynek témája elsősorban maga a fertőzés terjedése, felismerése, megelőzése volt, de itt is a szexualitás egészéből kiragadva, kampány jelleggel folyt. Ennek aktivitása mára tulajdonképpen megszűnt, aminek oka lehet, hogy hazánk az alacsonyan fertőzött országok közé tartozik ma is, így azok a jóslások, amik fokozott anyagi forrásokat sorakoztattak fel a téma mögé (miszerint gyorsan terjedni fog a betegség) nem igazolódtak (talán a kampány hatására), így a támogatások mára megszűntek. Ennek Simon Tamás professzor volt a főszervezője.

Jelenleg a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete önkéntesek bevonásával végzi szűk körben ezt a programot.

Létező és jól funkcionáló, ugyanakkor kevés helyen működik a kortárs segítő program, amit többnyire lelkes védőnők működtetnek. A tanulók kortársait képzik ki erre a feladatra, azt a tapasztalati tényt figyelembe véve, hogy a gyerekek a velük egykorú társaiktól szívesebben elfogadják az információkat, bátrabban fordulnak hozzájuk problémáikkal.

Másik szervezett forma, ami működik, az a tampon- és betétgyártó cégek reklámtevékenységének „köszönhető”. Ők a serdülő kislányokat célozzák meg egységcsomagjaikkal, melyhez ismeretterjesztő füzetet, könyvecskét is adnak, de ez is csak a menstruációval foglalkozik elsősorban, és a fiúkhoz értelemszerűen nem szól.

Negyedik forma a fogamzásgátló gyógyszereket gyártó cégek, melyek vagy ingyenesen hívható zöldszámokat üzemeltetnek, vagy internetes elérési lehetőséget biztosítanak, ahol nőgyógyászok válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Kérésre ők is küldenek ismeretterjesztő kiadványokat, melyek már bővebben foglalkoznak a szexualitással. Ennek hátránya, hogy csak azok jutnak így információhoz, akik belső igényükből fakadóan, illetve rátermettségük révén felveszik a kapcsolatot velük, és ez is csak lányoknak szól.

Az iskolai védőnői szolgálat alkalmas lenne arra, hogy a témáról érdemben beszélgessen a fiatalokkal, oktassa őket. A gyerekek is nagyobb bizalommal vannak irántuk, hiszen nincsenek függőviszonyban tőlük és egészségügyi végzettségük miatt kompetensnek is tartják őket. Itt az a probléma, hogy a könyvemben is leírt témák mindegyikét nem tudják leadni, mert nem kapnak annyi órát. Az iskolai védőnői szolgálat átalakítása folyamatban van, ez kedvezne a téma felkarolásának.

A szexuális nevelés széleskörű bevezetésének lehetősége.

A véleményünk az, hogy az általános iskola 7. vagy 8. osztályában meg kellene kapni minden gyereknek a Beszéljünk erről… című szexuális ismeretterjesztő könyvet ingyenesen. Indokaink a következők:

1. Az előtt az életkor előtt kell információhoz juttatni a gyerekeket, mielőtt a nemi életet elkezdenék, hisz az a célunk, hogy az információk hatására az első nemi kapcsolatra minél érettebb korban kerüljön sor.

2. Olyan könyvet kell a kezükbe adni, ami a szexualitás témaköreit széleskörűen érinti (benne a szeretkezést is, hisz e nélkül hiteltelen!).

3. Az általános iskola 7-8. osztályát a gyerekek majd 100 %-a eléri, így mindenkihez eljutna a könyv. Ha középiskolába juttatnák könyvhöz őket, akkor pont azok esnének el az információhoz jutástól, akik gyengébb képességeik miatt valószínűleg soha nem fognak ilyen témájú könyvet venni vagy könyvtárból kikölcsönözni, illetve nagy valószínűséggel a baráti társaságukból sem jutnak korrekt információhoz („vak vezet világtalant”).

4. Ha fizetni kell a könyvért, akkor megint elsősorban a hátrányos helyzetűek azok, akik elesnének ettől. Az Oktatási Minisztérium támogatása csak tankönyvekre használható fel, ebben a témában pedig tankönyv tudomásom szerint nincs.

5. Tovább nehezíti a kérdést, hogy az iskolák az „ilyen jellegű” könyveket nehezen engedik be az iskolába. Bár a Nemzeti Alaptantervben (NAT) szerepelt a családi életre nevelés, a szexualitás, az iskolák ezt többnyire (jó esetben) egy osztályfőnöki órával lerendezik. Sokan azzal takaróztak, hogy ki kell kérniük az iskolaszék véleményét, azt pedig ezért nem hívják össze. A gyakorlat azt mutatja, ha az iskola vezetője fogékony a téma iránt, esetleg támogatja, vagy egy lelkes pedagógus karolja fel, akkor lehet vele foglalkozni az iskolában. Ha nincs ilyen ember, akkor egyszerűen szemétbe megy minden felhívás. Ha viszont rendeletileg előírnák ezt nekik, és ezt ellenőriznék is, mindjárt könnyebb és eredményesebb lenne ez a munka (kivitelezhetetlen, sajnos).